Nézetháló – Lakógyűlés az Artus lakók kiállítása – 2019. március

2019. március 13-április 10.

Az Artus Lakók közös kiállítása  

Megnyitó: 2019. március 13. 17 óra, ARTUS STÚDIÓ, KAPCSOLÓ TÉR

A kiállítást megnyitja: Lépold Zsanett és Csanádi Judit 

Kiállítók:
Andrási Edina, Baló Dániel, Bálint Ádám, Csató József, Fischer Balázs, Ilka Rita, Király Gábor, Knyihár Bence, Nagy Géza, Nádor Tibor, Sinkovics Ede, Rabóczky Judit, Varga Virág

Az új név alatt megnyíló első bemutató – nomen est omen – az Artus Stúdió műtermeiben dolgozó művészek munkáit rendezi kiállítássá, szándékaink szerint egy kvázi vörös fonalat követve. Az angol flotta kötélzetének teljes hosszában egy vörös szálat fontak be, amely a kötél legkisebb darabjáról is bizonyította, hogy a királyi flotta tulajdona. Átvitt értelemben Goethe használta először Vonzások és választások c. regényében.

Hogy a vörös fonál szerepét pontosan értsük és megértessük, egy rövid kitérőt kell tennünk a stúdió és a galéria történetében.

A stúdió műtermeiben folyó tevékenység húsz éve vette kezdetét. A kezdeti időszakban, illetve azt követően, nagyjából az eddig eltelt időszak feléig a felépítés, a struktúra kialakítása zajlott . A tagság szakmai-emberi vonatkozásban többnyire egymáshoz szorosan kötődő kollégákból szerveződött.
A tér és a struktúra megszerveződésével magától értetődően fejlődött annak az igénye, hogy a stúdió a tagság közvetlen szakmai-baráti köre mellett szélesebb körben kínáljon helyet mind alkotómunkára, mind művek bemutatására.
Ennek köszönhetően mára elmondható, hogy a stúdió és a galéria eddigi történetében jelentős számú és a legkülönbözőbb műfajokban tevékenykedő alkotó vett részt kisebb-nagyobb mértékben.
Mára a stúdió, lehet mondani, érett korába lépett. Bizonyos értelemben ereje teljében van. A kezdeti időszak családiassága helyett ma inkább egyfajta szakmai értelemben vett pragmatizmus és professzionalizmusra irányuló törekvés jellemzi a belső szellemi és strukturális mozgásokat. Igaz ez abban az értelemben is, ami a stúdió képzőművész szekciójának jelenlegi tagságát illeti.
Vannak, akik alapító tagként húsz éve dolgoznak itt, van, aki két vagy éppen fél éve. Műfajok tekintetében van festő, szobrász, festő-szobrász, festő – grafikus, építész, designer-keramikus.

A jelenlegi Artus Lakók tevékenységét, műveit sem stiláris, sem ideológiai meghatározások szerint nem lehet egy esztétikai elv, rendszer alapján rendezni és annak tükrében bemutatni. Nincs az a „kalap”, ami alól bántóan ki ne lógna vagy az egyik vagy a másik. Mégis a stúdióban dolgozók közössége egy működő alkotó közösség. Egymást elfogadják, egymásra figyelnek és adott esetben egymás munkáját segítik.

A mostani kiállítás arra tesz kísérletet, hogy a vizualitást, a térszerkezetet médiumként használva a művek között teremtsen egy olyan reflektív viszonyt, ami képes arra, hogy megmutassa – ha van – a vörös fonalat. A vörös fonál hipotézis. A mi tapasztalatokra, élményekre, benyomásokra épített hipotézisünk. A kiállítás fogja megmutatni, hogy ez a feltételezésünk helyesnek bizonyult-e vagy sem. Mint ilyen, nagyon egyértelműen illeszkedik abba a tradícióba, amit az Artus Stúdió egésze eddig is képviselt. Ennek a tradíciónak jelen kiállítással kapcsolatban is fontos elemei a kíváncsiság és a kutatás.

A kiállítás előkészítése kapcsán az Artus Lakók felkérést kaptak három fogalom meghatározására, amit munkájukkal kapcsolatban fontosnak gondolnak. Ennek kapcsán a legérdekesebb talán nem is az volt, hogy lehet e közös halmazokat meghatározni. Mert lehet. Sokkal inkább az, hogy amennyiben ezek szerint próbál a kiállítás létrejönni, akkor a vörös fonál csak illusztrálásra kerül és nem válik valóban láthatóvá. Maga a vörös fonál meggyőződésünk szerint – ha van – csakis tettlegességgel válik láthatóvá. Első lépésben a kiállítás installálásával, aminek legfontosabb szempontjai a művek és a tér közötti viszonyok, kommunikáció maximális és koncentrált kihasználása és hangsúlyozása. Mindezt olyan világossággal kifejezve a látvány együttesében és részleteiben is, ami, második lépésben ebbe a művek és a tér közötti „párbeszédbe” képes a nézőt, mint tettleges, tehát véleményt formáló résztvevőt bevonni.