Füst, avagy a színház elfoglalása

Füst, avagy a színház elfoglalása

Következő előadás: 2019. április 18.
Gyergyószentmiklós – Figura Színházi Stúdió

Jegyvásárlás

Az előadás a Figura Stúdió Színház és a budapesti Artus Kortárs Művészeti Stúdió koprodukciója.

Mi marad a színházból ha a jól bejáratott megszokott normákat leválasztjuk róla? Ha a színpad és a nézőtér összemosódik, a szerző eltűnik, a színész pedig a nagybetűs Közönség helyett a jelenlévő egyénekkel kezd el kommunikálni színházi rendszerekről, manipulációról?
Úgy tartják, hogy halálunk pillanatában 21 grammal csökken a testtömegünk, egyes feltételezések szerint ez a 21 gramm a lelkünk súlya. Hogyan lehet a kalsszikus drámák 21 grammját összefoglalni pár perces jelentekben?A Füst, avagy a színház elfoglalása ezeket és ezekhez hasonló kérdéseket jár körül. Műélvezés helyett közös gondolkodást és közös jelenlevést kínál a nézőknek és a játszóknak egyaránt.

Külön köszönet Ocztos Istvánnak és Greifenstein Jánosnak  (2. Műsor).

Szereposztás:
Faragó Zénó, Moșu Norbert-László, Kolozsi Borsos Gábor,Máthé Annamária, Tamás Boglár, Bartha Boróka, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér,Fodor Alain Leonard, Szilágyi Míra

Koncepció, a rendező alkotótársa: Goda Gábor
Dramaturg: Kali Ágnes
Képzőművész: Gábor Botond
Tér- és látványtervező: Sebestény Ferenc
Fénytervező: Kocsis Gábor
Zenei szerkesztő: Kolozsi Borsos Gábor

Rendező: Hudi László

Az előadás a Bethlen Gábor Alap (BGA) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósul meg.