Visszaröpülés

 

(Ikarosz bukása – Daidalosz rekonstrukciók)

04-G.Mesmer

 

 

 Az előadás kívételes az Artus történetében, hiszen kizárólag zenészek adják elő. Ami megszületett azonban nem csak magas színvonalú zene, hanem akció, kép, mozdulat, jelenlét, olyan koncert-színház, ahol valódi “ensemble” együttműködés és szabad alkotói felfogás egyesült. Debreczeni Márton rendezésében, szellemi vezetésével nem csak egy újabb bemutató született, hanem egy újabb műfaj-független zenei Artus formáció, az Artus Szabadzenei Műhely. Öt nagyszerű független zenész dolgozott együtt elvonultan a Zsámbéki Színházi Bázison, majd az Artus Kortárs Művészeti Stúdióban, hogy az “Ikarosz mítoszt” önmagukban mélyen megforgatva, jelenidejűvé és személyessé téve, öntörvényű útjukat bejárva egy rendkívüli művet hozzanak létre.

“hogyha valamit tudok,

hát ezt tudom, e forró folyosót,

e nyílegyenes labirintust, melyben

mind tömöttebb és mind tömöttebb

és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.” /Pilinszky János/

“Megnéztük, kinek mik a legfontosabb pillanatok, képek a történetből, mi az, amire hitelesen tudunk reagálni. Szinte mindenkinél az apatörténetek jöttek elő, még címjavaslatként is /Ikarosz generáció/.

A vízbe érkezés pillanátát próbáltuk meg három dimenziós modellként körbeforgatni és megnézni a fiú, az apa, a paraszt, a halak vagy egy műhold szemszögéből.

A versből, a mítoszból, improvizációkból, beszélgetésekből szőttünk egy organikus belső partitúrát, egy 'nyitott szárnyú emelkedő zuhanást' és megpróbáltuk ismételhetővé tenni.

A koncepció szerint egy olyan műhelyben vagyunk (ide hívjuk meg a hallgató-nézőket), ahol a két férfi, apa és fia röpülésének fekete dobozát kinyitva, minden mozzanatból hang, ritmus, zene lesz. Az akciók, vizuális elemek csak akkor működnek, ha zenei funkcióban vannak, ami azt jelenti, hogy a zenei folymatot támasztják, nem rendelődnek egymás alá vagy fölé, a partitúra részévé tudnak válni, tehát az akciók is zenéből születnek, vagy zenévé válnak.” /Debreczeni Márton/

Alkotó-előadók: Kiss Krisztián, LoBuglio Vincenzo, Makkai Dániel, Mózes Zoltán, Porteleki Áron

Alkotó munkatársak: Bodóczky Antal, Kocsis Gábor, Körmendy Pál

Rendezte: Debreczeni Márton

 

https://www.youtube.com/watch?v=49VVsFpWNtI&feature=youtu.be

http://tanckritika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=655:antal-klaudia-zuhanorepueles-a-let-melyere&catid=3:kritika&Itemid=2

http://www.kulturpart.hu/mozgopart/43435/felnyitottak_a_fekete_dobozt