Kérész Művek 50. - TÉR(ny)ERŐ

 

Egy előadás, mely egyetlen nap alatt születik meg és csak egyetlen egyszer kerül bemutatásra.

Ez alkalommal a szerző maga a néző! 

Az előző 49. Kérész alkalmával nézőinket beavattuk az Artus munkamódszerébe, melynek egyik meghatározó eleme, hogy az előadások nem egy előre megírt szöveg, és még csak nem is kizárólag egyetlen alkotó gondolatai alapján készülnek. Az Artusban minden résztvevő alkotó azáltal, hogy szereplők és alkotótársak hozzáteszik saját személyes élményeiket, gondolataikat, ötleteiket az alkotó-rendező koncepciójához. Legutóbb azonban tovább bővítettük az alkotók körét és felkértük a nézőket, hogy legyenek ihletői, alkotótársai következő előadásunknak. 

A nézők bevonása az alkotásba a következő módon történt:

A Kérész 49 előadás egy pillanatában röviden felvázoltuk a gondolati kört, amivel mostanában foglalkozunk. Aztán a témát egyetlen szóra szűkítettük: hely.

"A hely egy speciális tér.

Ha valami a helyén van - akkor az helyes. Így is használjuk, amikor azt mondjuk valamire, ami rendjén van, hogy helyes. Tehát helyén való. Ha helytelen, akkor nincs rendjén, nincs a helyén. Érzem ha a helyemen vagyok és ez jó, és nagyon rossz, ha nem érzem magam a helyemen. Még egy arcra is azt mondjuk, hogy helyes, ha minden, szem, fül, orr, száj, tekintett a helyén van, tehát harmonikus. De tegyük a dolgokat a helyére. Ha értjük egymást, akkor helyben vagyunk."

 

Ezek után minden néző mondott egy szót a fenti témára asszociálva. Így kb 90 szó került fel egy táblára, amit mindenki látott. Majd kizárólag ezen szavak felhasználásával pedig minden néző egy rövid verset írt, amit szintén kitűzött a közös falra.

Ezek a versek szolgálnak alapjául a mostani Kérész Művek 50. előadásunknak, és egyben részévé válnak egy nagyobb alkotófolyamatnak, mely majd az őszi bemutatónkban fog kiteljesedni.

 


 Az 50. Kérész alkotó-szereplői: 

Bodóczki Antal, Fischer Balázs, Fuladvand Zahra, Hajdú Gáspár, Hrotkó Heléna, Izsák Szilvia, Kocsis Gábor, László Lilla, Lukács László, Mayer Zita, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Murányi Norbert, Nagy Eszter, Nagy Csilla, Sebestény Ferenc, Simon Evelin, Szalay Heni, Panda, Papp Gábor

Rendező: Goda Gábor

 

Jegyek vásárolhatók elővételben itt, illetve az előadás napján a helyszínen.

A korlátozott férőhely miatt a jegyelővétel ajánlott.

 


 

 IMG 01733

 

Íme a nézők versei, melyek a képeket, jeleneteket inspirálták:

 

Közeledik az otthon…
Nyugalom? Pokol!
Egyidejű harmónia.

*

Számban bogár táncolás
Végtelen lélek. Állomás

*

Lélek raktár

*

Kívül idő
otthon csend
itt

*

kérem
nézzen
a szemembe
közelebb
a számban…

*

rét fülbevaló kert

*

A határ végtelen,
A táncolás a lélek tükre.

*

Erdő szoba
Lélek idő
itt

*

Magas bogár család koncentrál
otthon

*

koncentrál, rezgés,
tuf-tuf fülemben
közeledik

*

tükör
lélek
én
csend
egyidejű

*

szabadság
pokol
lélek-csend

*

ebben a
térben.

*

Budapest pokol
helytartó rigó

*

nyugalmas város
harmonikus közösség

*

itt idő raktár

*

csend kehely
virágidő tágas

*

végtelen lélek nyugalom

*

állomás közlekedik
ember koncentrál
kegyhely

*

én lélek tükör rend állomás

*

A képen virágok vannak!
A héven a székek nagyon jók. Én mindenhol
ott vagyok.

*

(Pár)-huzam – diszkriminá(ció)

-szabad(ság) – hat(ár) –

lélek

*

idevalósi helytart
helyettesít
ember

*

rét
terem
én
harmónia
bogár

*

végtelen felejtés – fülemben – szabadság

*

Félek, vajon nem én leszek-e aki a következő pillanatban…

*

állomás rigó lélek

*

enyészpont
pokol
felejtés
határtalan
doboz

*

fülbevaló marad fülemben
harmónia
végtelen szabadság helyben
idevalósi harmónia

*

rezgés koncentrál
helyben

*

magas
bogár harmónia
tágas

*

határtalan tágas tér a lélek
nyugalom, szabadság a végtelen táncolás

*

űridő
rigótükör
én

*

tér idő rigó
helytartó disz-
krimináció

*

fülbevaló
bogár
rezgés
helyzet

*

helyben
itt űr kinő

*

rigó
fülemben
helyettesít
erdő
csend

*

Az Élet a lélek tükre
Itt az idő az otthon
kívüli utazás
végtelen erdő

*

rigó közeledik
végtelen idő-
párhuzam

*

tükör szoba lélek raktár

*

fülbevaló csend
harmónia közeledik.
kinő a közhely
belül végtelen párhuzam

*

raktár szoba
tágas otthon

*

erdő
egyidejű
idő
szék

*

hejhó idő, tüf-tüf tér;
Budapest otthon

*

itt marad
tágas hely
egyidejű
közel én

*

város virág
év otthon párhu-
za négyoszlop

*

gát fülemben lélek raktár,
tágas idő, űr közeledik
határtalan kehely csend koncentrál

*

lélek
idő
pótlék
ember
közhely

*

idő híd felejtés
én
párhuzam

*

egyidejű
magas
helytartó
kegyhely

helyettesít

*

határtalan
lehetőség
kétely
lélek
építészet
beltér
suli

*

végtelen lehetőség,
fülemben erdő
kinő, kinő

*

én én én

*

rigó pokol
enyészpont

*

határtalan idő
végtelen erdő

*

végtelen állomás közeledik
nyugalom, szabadság

*

horizont emlék
parok
enyészpont

*

szabad lélek
fülemben csend
végtelen szabadság

*

tágas idő fülemben
rezeg
magas harmónia egyidejű
én, határtalan origó
szabadság: helytálló közhely

*

egyidejű harmónia
alakít itt

*

én gát tükör

*

fülbevaló telek
tükör virág

*

egyidejű alakít
itt rigó
hejhő

*

tágas tér
Határtalan tágas tér a lélek
nyugalom, szabadság a végtelen táncolás

*

Étterem harmónia
tágas szoba

*

otthon
a fal repedései

*

tükör erdőben
a végtelen lélek
nyugalom közeledik.

*

tükör-lélek,
egyidejű én
alakít.

*

határtalan harmónia
közeledik itt belül.

*

park építés
énkegyhely –
tuff-tuff

*

egyidejű visszhang
tágas határ
visszhang párhuzam
belül
visszhang határ
gát belül

*

fülemben fülbevaló
határtalan szabadság
közhely

*

tükör koncentrál
belül ember marad

*

helytartó idő
szoba
határtalan
harmónia

*

idevaló rigó itt
bogár áldozat közelít
nyugalom kehely kinő
tágas csend állomás terem

*

park
virág
csend
idevalósi
én

*

csend / tér / én
tágas / város

*

híd gát
végtelen nyugalom

*

helytartó helyjegy
tágas idő
harmónia rangsor
híd-központ áldozat

*

idevalósi harmónia
végtelen szabadság
helyben

*

Budapest
fülemben
határtalan
szabadság

*

belül Budapest határtalan lélektükör

*

lélek
tükör
város
kép
végtelen

*

Lilla ♥

*

család
marad belül.

*

egyidejű csend
terem
végtelen kegyhely

***