Zápturul 1991

Az Artus Színház talán legtöbbet játszott előadása, a Turul igazi botránykővé vált. A Goda Gábor társulatvezető által írt és rendezett groteszk táncjátékot Andrásfalvy Bertalan akkori kultuszminiszter „szentségtiprónak” és a magyarságot gyalázó „mocsoknak” titulálta. A legfelsőbb politikai körökből táncelőadás efféle indulatokat a rendszerváltás óta nem váltott ki.

Mielőtt Godáék megszeppenhettek volna, a Turul elnyerte Budapest Főváros Díját az év legjobb alternatív színházi előadásáért, majd az V. Kairói Nemzetközi Kísérleti Színházi Fesztiválon is leakasztott három fődíjat.


Az Artus alkalmasint Zápturul címmel is játszott egyórás darabja kesernyés-ironikus hangnemben mutatja meg, hogyan találkozik egymással (magyar) múlt és (magyar) jelen. A több tucatszor játszott háromfős előadás talán a legpolitikusabb táncjáték volt a magánpolitikusokkal ékesített Horthy-temetés, a neokacagány és a neobuzogány éveiben. A sámánokkal bajlódó egyházi méltóság, a csirkévé átszerelhető transzformer madártotem, az aktatáskával virtuózkodó ősmagyarok jelenetei kivételes érzékenységgel és humorral kaptak el valamit a kor levegőjéből. Úgy, ahogyan ez más műfajokban is csak keveseknek sikerült.

Turul szereplői egy végletekig leegyszerűsített játszma részesei. Ketten bocskoros, állatbőrökbe kötött, honfoglaló közvitézek, a turulfigura előtt kántálva hódoló, zabolátlan figurák. Mozdulataik szilajok, szelesek, táncukban esetlen báj, szeretnivaló ormótlanság. Az utak hamarosan elválnak: a – most így utólag – Roberto Benignit idéző jelenség, a ragyogó komédiás Méhes Csaba, a törékenyebb és agyafúrtabb hős átvetkezik. Vörös papi köpenyben látjuk viszont mint misszióspapot, a békés átmenet kulcsfiguráját, aki megszelídítve társait, véget vetne a bálványimádásnak. A Goda játszotta tradicionalista szembeszegül. Kettejük konfliktusát az ugyancsak bocskorosból angyallá változó Mándy Ildikó oldaná. A táncosnő egy fél pár hatalmas, hófehér szárnyban áll, gótikus alakja alig-alig mozdul.

A fergeteges, sok-sok apró utalással tarkított helykereső játék során egyre többször rándul keserű mosolyra a szánk. A szellemes díszletek és jelmezek között egyre kiélezettebb a harc. A modernitásba csöppenő, már aktatáskával stafírozott (h)ősmagyarok egy ügyes trükkel elárasztott telefonfülkében fulladnak meg. És még a telefonhívás sem sikerül.

Halász Tamás
Beszélő – 1992, 5. Évfolyam, 3. szám

A kommunista rendszer bukása után az elfojtott vágyak és remények fékevesztett dzsinnjei kiszabadultak a palackból. A magyarkodás, az Európa-imádat és a vallásos őrület lovasai átestek a ló túloldalára.

Az előadás szerető humorral szól a magyarokhoz és Istenhez. 

A történet: a három (h)ősmagyar nekivág Keletről a sokatígérő Nyugati civilizációnak.

A forma: a groteszk. A groteszk önmaga is egy sámán. 
A félelmet köti össze az igazmondás vágyával.
A groteszk közép-európai karakter: ülünk a szemétdombon és röhögünk.

“A madár lábnyoma azt jelzi;
itt járt a Földön,
mert éhes volt és evett,
aztán újra a
levegőbe emelkedett.”


A darabot 1992-ben az akkori felháborodott kultuszminiszter “szentségtiprónak” és magyarságot gyalázó “mocsoknak” nevezte. Nem így vélekedett a szakma és a közönség. 1992-ben a produkció elnyerte az “év legjobb alternatív színházi produkciója” díját. 1993-ban pedig az V. kairói nemzetközi kísérleti színházi fesztiválon megkapta a legjobb előadás, a legjobb szcenika és a legjobb férfi alakítás (Méhes Csaba) díját.


Fotógaléria








Kritikák


Gyenge Z.: A turul tollai
Magyar Nemzet: Magyar siker Kairóban
Élet és irodalom: Magyarok külföldön
Mai nap: Ellenzékek a színházi életben, Karizs Tamás, 1992
Magyar hírlap: Érzések ha testet öltenek – interjú Goda Gáborral
Hazai tükör: A humorban nem ismernek tréfát, Kaán Zsuzsa, 1992


További dokumentumok

Mikor-hol
Szövegek
Vázlatok – Fülöp László


Stáblista

Előadók:

Mándy Ildikó, Goda Gábor, Méhes Csaba

Szöveg:

Bán Zoltán

Zeneszerző:

Melis László

Jelmeztervező:

Keresztes Zsuzsa

Fénytervező:

Kocsis Gábor

Hang:

Sólyom Tamás

Író-rendező:

Goda Gábor