IDEJE VAN A FÉNYNEK


BEMUTATÓ

a Baltazár Színház és az Artus közös produkciója
BEMUTATÓ: 2024. október 12.
További előadások: 2024. október 13 és 16.
19:00
Artus Stúdió


Nézni és látni vajon ugyanazt jelenti? Láthat-e az, akinek nincs szeme, lehet-e vak, akinek van? Hogyan ragadhatjuk meg a látszat mögött rejtőző valódit, lényegeset? Fontos kérdései voltak ezek Jacques Lusseyran vak írónak a XX. században, és fontos kérdései a Baltazár Színház és az Artus együttműködéséből létrejött előadásának is, amelyet a francia író élete és két regénye inspirált. Az IDEJE VAN A FÉNYNEK c. előadást a két társulat vezetője, Elek Dóra és Goda Gábor közösen rendezte. A produkció valós történet alapján készült, a főszerepet Klabacsek Dániel vak színész játssza.

a Baltazár Színházról…
Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az egyetlen olyan színtársulat hazánkban, melynek tagjai értelmi sérült, illetve látás- és mozgáskorlátozott színészek. A Baltazár egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy megtapasztalják a bennük rejlő különleges tehetséget. A Baltazár legfontosabb célkitűzése, hogy előadásaikkal bebizonyítsák: a sérült emberekkel kapcsolatos előítéletek átírhatók –általuk színesebb és gazdagabb a világ. A társulat társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült emberek számára. Előadásaikkal – a színházszeretőkön túl – szociálisan érzékeny nézőket szólítanak meg.


Előadók
Klabacsek Dániel, Kovács Panka, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kőrösi-Fehér Nándor, Medetz Attila, Szilvásy Márton


Alkotók
Szövegek: Jacques Lusseyran, Vörös István
Jelmeztervező: a másik Kiss Gabriella
Fénytervező: Kocsis Gábor
Videó: Lukács Mihály
Hang: Ragó Annamária
Smink, haj: Nagy Réka
Rendezte: Elek Dóra és Goda Gábor


Támogatók:
Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, Kulturális és Innovációs Minisztérium
Külön köszönet:
Claire Lusseyran-nak és Hevesi Mihálynak