Füst – 2019

Az előadás a Figura Stúdió Színház és a budapesti Artus Kortárs Művészeti Stúdió koprodukciója.

Mi marad a színházból ha a jól bejáratott megszokott normákat leválasztjuk róla? Ha a színpad és a nézőtér összemosódik, a szerző eltűnik, a színész pedig a nagybetűs Közönség helyett a jelenlévő egyénekkel kezd el kommunikálni színházi rendszerekről, manipulációról?
Úgy tartják, hogy halálunk pillanatában 21 grammal csökken a testtömegünk, egyes feltételezések szerint ez a 21 gramm a lelkünk súlya. Hogyan lehet a kalsszikus drámák 21 grammját összefoglalni pár perces jelentekben?A Füst, avagy a színház elfoglalása ezeket és ezekhez hasonló kérdéseket jár körül. Műélvezés helyett közös gondolkodást és közös jelenlevést kínál a nézőknek és a játszóknak egyaránt.

További dokumentumok:

Hol-mikor

Stáblista:

Szereplők:         

Faragó Zénó, Moșu Norbert-László, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Tamás Boglár, Bartha Boróka, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér, Fodor Alain Leonard, Szilágyi Míra

Koncepció, a rendező alkotótársa:         

Goda Gábor

Dramaturg:      

Kali Ágnes

Képzőművész:  

Gábor Botond

Tér- és látványtervező: 

Sebestény Ferenc

Fénytervező:    

Kocsis Gábor

Zenei szerkesztő:           

Kolozsi Borsos Gábor

Rendező:          

Hudi László

Külön köszönet:

Ocztos Istvánnak és Greifenstein Jánosnak  (2. Műsor)

Támogató: Bethlen Gábor Alap (BGA), NKA, EMMI