Don Quijote – Prédikáció

Emberek! Szent küldetésünk, hogy kiszabadítsuk a Bolondság Lovagjának sírját a Ráció nemeseinek hatalmából.

Nálunk már a bolondságot sem értik!

Emberek! Csatlakozzatok hozzánk, s induljunk együtt az ismeretlenbe, a sír felszabadítására!

De nem holnap!

Ma!

Mert nincs jövő, soha nincs jövő. Az, amit jövőnek hívnak, egyike a legnagyobb hazugságoknak. Az igazi jövő a ma. Hogy mi lesz velünk holnap? Nincs holnap!

Mi történik velünk ma, most? Ez az egyetlen lehetséges kérdés. Kedves barátaim, megegyezhetünk abban, hogy bármely bolondság megszűnik bolondság lenni, mihelyt egy egész nép vagy akár az egész emberi nem bolondságává válik.

Előre hát! Hogy merrefelé menjetek? Amerre a csillag vezet: a sírhoz! S mit fogunk tenni útközben, mialatt menetelünk? Hogy mit? Harcolni fogunk!

Harcolni!

Ha a menetben valaki megpróbál gitárt vagy bármi mást pengetni, törd össze a hangszert, s hajítsd ki a sorból, mert zavarja a többieket abban, hogy meghallják a csillag énekét.

És ha valakik táncra perdülnek, hajítsd ki őket a csapatból egy nagy füves térre, ott aztán összeroskadásig táncolhatnak egy tál lencséért.

Ha pedig azzal jelentkezne netán valaki, hogy ő jeles hídépítő! Ki azzal a mérnökkel! Gyalog gázolunk át a folyókon, vagy úszva, még ha minden második ember odavész is.

Ha küldetésednek meg akarsz felelni, kedves barátom, ne bízz a művészetben.

Előre hát!