„Minthaemberek jönnek-mennek. Körbefonnak, átjárnak és kísértenek. Izgalmasan közel.” (Gold Bea)

„A leomló kortalan pusztuló világban ez az állandóan folyó sikertelen találkozási kísérlet az egyetlen biztos pont.” (Lipka Péter)

„Már láttam rokonlelkek vagyunk, tésztát ettünk reggelire.” (Bakó Tamás)

„Kifordult, átfordult világ az úton levők világa, ami nappali fénynél nem megfejthető. (Nagy Andrea)

„Mindig valamit akarnak. A kapun kimennek és ismét más vágy keletkezik. (Dombi Kati)

„… a rohanó tömeg közepén két öreg megy egymásba kapaszkodva. Két sziget a rohanó árban. … – Azt mondják, ahol sok a gerenda ott sok a szellem …„ (Umniakov Nina)

Nina:

Munka benyomások
Az úton
Ez egy képzeletbeli út. A „külső tér” „bent” jelenik meg. Híd. Mégis mi folyunk. Az ablakomból látom az embereket elmenni. Gyakran játszom azt, hogy megpróbálom kitalálni, mi lehet a céljuk, mi jár a fejükben, hova tartanak. Elkapok egy pillanatot az életükből, amikor ők se tudják mi a következő lépésük. Lehet, hogy a nézőknek mi is ilyenek leszünk. Ismeretlenek, akikkel egy másodpercig közös a sorsuk. Jó lenne a megállást is megjeleníteni a darabban. Szeretem, amikor a dolgok megállnak, sűrűsödnek, tisztulnak. A vihar előtti másodpercek, vagy amikor a karambol előtt a macska átmegy, vagy amikor a rohanó tömeg közepén két öreg megy egymásba kapaszkodva.
Szeretném, ha a rőzsés emberek ilyenek lennének. Két sziget a rohanó árban. Idősidőtlen páros, akik ismerik az időnek azt a titkát, hogy ha nem sietsz, akkor hosszú az élet. Nekem erről szól a darab.
Van, aki rohan, van, aki nézelődik, van, aki azért megy, hogy ne essen szét és van, aki azért megy, hogy tudja, még milyen nagyon hosszú az út.
Azt mondják, ahol sok a gerenda ott sok a szellem…

Kati

Szellemlények. Az ember megmutatja torzult állapotát. És úgy marad. Úgy él. Ebben a létben. A megszokás megmarad. Nem tud ezen változtatni. Az érzelmei alakot öltenek, hol így, hol úgy.
Ez személyes, amit néha lehet látni, érzékelni a darabban.
Az úton jövő-menő emberek kicserélődnek. Ami történik velük az nem fontos vagy jelentőségteljes. Csak léteznek. Sodorják az események. Átmennek közöttünk. Egyik állapotból a másikba zuhanhatnak. Megmutatkozik a vágy, a félelem, az akarás, az éhség. Mindig valamit akarnak. Akárcsak azt, hogy átmenjenek az úton. Túllépni valamin. Beragadt állapot. Folyamatos erőfeszítés az, ahogyan élnek. Én használom a másikat a saját akaratom céljából. De ő ugyanúgy használ engem. Együtt létezünk más formában. Hol a kiút? A kapun kimennek, ismét más vágy keletkezik.

Andi

Együtt elindul egy csapat. Az összetartozás egyértelműen látható. Együtt mozdulnak, együtt lélegeznek. Ez az összetartozás akkor is megmarad, amikor láthatatlanná válik, mert együtt mozdulnak, együtt lélegeznek.
Abszurd, furcsa kapcsolatok, folyton vándorolva találkoznak, elválnak. Furcsaságok halmaza. Semmi sem úgy illik a fogaskerekekbe, mint ahogy azt várnánk. Kifordult, átfordult világ az úton levők világa, ami nappali fénynél nem megfejthető.
Folyton folyvást vándorolnak, mindig új alakban az útra lépve.

Bea

A tér kicsit meseszerű valóság. Ide csak úgy elvetődni lehet. Minden észrevétlen lassan, finoman megmozdul. Hangok lépnek be, gondolatok kézen fogva motoszkálnak, érintések másznak közénk. Hová kerültünk?
Minden kicsit más, minden kicsit furcsán ismerős. A szemünkkel mindig újra és újra sétálunk, valaki kézenfog. Vékony határvonalon téblábolunk. Jövünk, megyünk. Emlékemberek. Emléklenyomatok. Minthaemberek jönnek-mennek. Körbefonnak, átjárnak és kísértenek. Izgalmasan közel.

Péter

– kettős létállapotról

– a kettő közötti átjárhatóságról

– két idegen találkozásáról

– a szándékról, vágyról a találkozásra

– a végnélküliségről

A leomló kortalan pusztuló világban ez az állandóan folyó sikertelen találkozási kísérlet az egyetlen biztos pont.

Tamás

Besurrant az ajtón és megkért, hogy maradhasson.
Összegabalyodtunk.
– Olyan sápadt vagy. Alig eszel, mintha csak mímelnéd – mondtam – erre megrágta a fülem és a repedésen át távozott.
– Már láttam rokonlelkek vagyunk, tésztát ettünk reggelire.
– Hallgatag vagy.
– Csak beugrottam egy-két örökkévalóságnak tűnő percre.
Ki az? – Nem láttam a szememtől semmit, ő fészket rakott a szívemben. Szegődő szófogadó, megül az ágon s várja, hogy a földre szálljon.