Noé Trilógia I-II-III. – 1997-1999

Egy intim, személyes performance-esemény tánccal, színházzal, élő zenével, videó és számítógép animációval, tér és hanginstallációkkal, melynek maguk a nézők is részei. A nézők színházba lépésekor felvételt készítünk arcukról, hangjukról, feljegyezzük neveiket és ezen látvány és hang információkat is beépítjük az előadásba. A Trilógia 3 és fél órás.

I. – PORTRÉ C

„Egyszer összetűzésbe kerültem Istennel.
Ő húzta a rövidebbet.
Pellengérre állítottam,
sokat beszéltem róla,
aztán kiűztem a Kertből.”

Minden előadáson más-más képzőművész vesz részt. Először széttöri saját tükörképét, majd a történések láttán alkot újra egy egységes képet (portrét). Az előadás a készülő „portré” modellje: zenék, táncok, szövegek és egyéb besorolhatatlan műfajú jelenségek mozaikja.Ezzel egy időben készül egy másik, számítógépes portré, melynek alapjául a jelenlevő nézők arca és neve szolgál. Az előadás dramaturgiáját, vagyis a tételek sorrendjét az éppen jelenlévő képzőművész határozza meg, így az minden előadás alkalmával más, melyet a szereplők sem ismernek előre.A PORTRÉ C. (100 portré) száz előadása során száz üveg- és számítógépes portré készül, melyek részben kiállítandó műalkotások, részben a következő rész tér-installációjának alkotóelemei.

II. –CSILLAGŐRLŐ

Az eddigi előadások mintegy 80 üvegképből álló térkompozíciója között sétálva, a nézők hirtelen meghallják saját felvett hangjukat, majd egy világítás nélküli fekete térben kezükben zseblámpával, önmaguk fedezhetik fel a történéseket, akciókat, melyek részben közöttük, részben a fejük felett zajlanak.
„Ki itt belépsz… vigyázz a fejedre!”

A vándor a saját, igazi nevét keresi egy olyan világban, ahol az embernek fehér az árnyéka. Az élő installációk: az artikuláció angyala, ego-monológ, androgűn menyegző, az álnevek kapuja, az idő árnyéka, mese. Kilépve a Csillagőrlő teréből a nézők megpihenhetnek. Asztal mellett ülve ihatnak, ehetnek, beszélgethetnek. Az előadás azonban a tér egy másik pontján észrevétlenül tovább folytatódik. Két világ, két hangulat halad párhuzamosan. A nézők dönthetnek, melyik világban folytatják az utazást.

III. – MOZDULATLAN UTAZÁS AVAGY CHINVAT – A KILENCEDIK HÍD

Azt mesélik volt valaha kilenc híd, amelyen át az ember eljuthatott abba a világba, ahol békében élhetett saját lelkiismeretével. De míg az ember él és meghal, addig napról napra elbukik és feláll, rombol és épít. Sokat beszél és mégsem tudja megmondani, amit gondol. Nagyon sokat hazudik, legtöbbet önmagának. Olykor megvilágosodik, de aztán másnap mégis elfordul önmagától. Így a mai napig nyolc híd már leomlott. A kilencedik a Chinvat. Aki rálép nem szól többet. Az ember nem szavain, hanem cselekedetein keresztül méretik meg. A cselekvések absztrakciója pedig a tánc maga.

Fotógaléra:

Kritikák:

Gondolatokat ébreszteni – Sándor L. István interjúja Goda Gáborral – 1999
Kivonulás a színházból? – Sándor L. István két műhelybeszélgetés Goda Gáborral – 1997
Kaposi Viktória: „Vagyok, aki vagyok. Az vagyok, aki itt áll szemben.”
Lőrinc Katalin: Barokk töredékek – Artus: Portré C. / 6
Wei-Yun Lin: In the Name of Dance, Artus’s séance Noah Trilogy

További információk:

Hol-mikor
Műsorfüzet
Teljes videó – Noé trilógia I.
Teljes videó – Noé trilógia II-III.

Stáblista:

Előadók:           

Goda Gábor, Mándy Ildikó, Regenhardt Éva, Pintér Béla, Gold Bea, Nagy Andrea, Kocsis Gábor, Ernst Süss, Stollár Xénia – viola da gamba, Somogyi Erzsébet – fagott, Rozmán Lajos – klarinét, Winkler Orsolya – hegedű, Czibere József – ütőhangszerek, Nyitrai Orsolya – számítógép

Koreográfus:    

Goda Gábor, Mándy Ildikó, Pintér Béla, Regenhart Éva

Zeneszerző:      

Stollár Xénia

Építész:

Sebestyén Ferenc

Jelmez:

Szűcs Edit

Hangmérnök:   

Horváth István

Installáció:        

Bereczky Péter, Keresztes Zsuzsa, Kocsis Gábor, Oldal István, Sólyom Tamás, Ernst Süss, Babay Zsolt

Videó:  

Ernst Süss

Fehér árnyék:   

Nádor Tibor

Számítógépes technika:          

Nyitray Orsolya és Langh Róbert

Fény:   

Kocsis Gábor

Író-rendező:     

Goda Gábor

Támogató: 77Elektronika Kft., SOROS Alapítvány, Goethe Intézet, NKA, Nemzeti Kulturális Örökségek Minisztériuma, Fővárosi Önkormányzat.