2006-ban LÁBÁN RUDOLF DÍJJAL kitüntetett táncelődás.
Trailer:
Az előadás kiindulópontja a kínai történetekben visszatérő rókatündér alakja, aki gyakran ölt emberi formát, a természet titkait mind ismeri és rendkívül érzéki természetű. Halála percében felemeli a fejét. Fönt jár a háztetőkön, a tetőgerendák között. Az emberek tartanak tőle. A rókaszellem megszállottjai szertelenül kezdenek viselkedni. Amerre jársz, mindenfelé a rókaszellem nyomaival találkozol. A többtonnányi bontott faanyagból felépített térinstalláció zegzugaiban mozgó, élő szobrok fogadják a nézőt. A tér átlényegül, mintha egy másik dimenzióból, a rókatündérek érzéki világából tekintenénk a sajátunkra.
A Nemzeti Táncszínház kiállítóterében felépített térben először a nézők haladnak el az élő térszobrok között, később a szereplők vándorolnak át a nézők között.
”Turcsány Villő szobrász 1997-es diplomamunkája, a Rókatündérek különös tánca című alkotása ihlette Goda Gábort, az Artus koreográfusát, hogy beleássa magát a Kína-szerte igen elterjedt rókadémon-legendákba, melynek eredményeképpen megszületett az Artus egyik legizgalmasabb darabja: a Rókatündérek. A címszereplőkről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy olyan kivételes átváltozási képességgel bíró bűbájos, érzéki lények, akik beavatkoznak a földi emberek életébe, fenekestül felforgatva áldozataik életét. A Rókatündérek című darab mégsem csupán ezekről a lényekről szól. Számomra sokkal inkább arról, hogy több irányból érkező, autonóm művészek találkozása ezerszer izgalmasabb végeredményhez vezet, mintha valaki csupán a köldökéig lát.(…) Könnyed, talányos, varázslatos előadás. Aki kihagyja, bánni fogja. ”(Tóth Ágnes Veronika)
Az Artus Stúdió ereje részben abban rejlik, hogy a társulat tagjai mindig a lehető legkreatívabban vesznek részt az adott alkotói folyamatban. Ez alkalommal azonban nemcsak ötleteiket és mozdulataikat adták az előadásba, hanem egész jelenetek megalkotásával és megkomponálásával járultak a „Rókatündérek” létrejöttéhez. Minden szereplő lehetőséget kapott, hogy a középkori Kína rókamítoszainak és legendáinak ismeretében szabadon alkosson, koreografáljon az előre megadott térinstalláció figyelembevételével.
Az előadásért 2005-ben a társulat a Budapest Közgyűlés Kulturális Bizottságától elnyerte a Legjobb Alternatív Együttes Díját.
Fotógaléria:
Kritikák:
Halász Tamás: Bűvös vadak
Tóth Ágnes Veronika: Rókatárgy
Kutszegi Csaba: Fürge rókalábak
Mestyán Ádám: Nagyon érzékeny testet kaptam
További dokumentumok:
Hol-mikor
A szereplők mondatai
Térleírás
Teljes videó
Stáblista:
Alkotó-előadók:
Bakó Tamás, Dombi Kati, Gold Bea, Kocsis Gábor, Lipka Péter, Nagy Andrea, Umniakov Nina
Tér:
Medence Csoport
Zenei munkatárs:
Balahoczky István
Jelmeztervező:
Lőrincz Kriszta
Produkciós asszisztens:
Rácz Anikó
Közreműködők:
Oldal István, Tr. Szabó György
Rendező-koreográfus:
Goda Gábor
Támogatók: NKÖM, NKA, Budapest Fővárosi Önkormányzat, Nemzeti Táncszínház